Ung-vidéken, Beregben és Ugocsában sem lesz magyar–magyar együttműködés!



Beigazolódni látszanak azok a korábbi értesüléseink, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (KMKSZ) között létrejött választási megállapodás ellenére korántsem lesz teljes és kielégítő a magyar–magyar összefogás.

Megírtuk, hogy informátoraink jelentése szerint Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének az elnöke elzárkózik az együttműködéstől a másik magyar féllel. Úgy tűnik, ugyanez a helyzet a Beregszászi járásban és Ugocsában egyaránt. A megyei tanácsi választások mellett egyelőre csak Beregszászban sikerült egyezségre jutnia az érintett két magyar pártnak.

A Kárpáti Igaz Szó cikkéből kiderül, Beregszászban megszületett a választási megállapodás a két magyar szervezet között. Ennek gyümölcse, hogy a konferencián együtt vettek részt a két párt küldöttei. A két magyarságszervezet Babják Zoltánt jelöli a város polgármesterének. Beregszász jelenlegi vezetője kifejtette, büszke arra, hogy az önkormányzati kampányban úgy tud szerepet vállalni, hogy előzetes megállapodások szerint a két magyar érdekvédelmi szervezet őt támogatja.

Megállapodás született arról, hogy a két magyarságszervezet jelöltjei az UMDSZ pártjának, az UMDP listáján fognak szerepelni, melyet Darcsi Karolina vezet. A KMKSZ városi szervezetének elnöke fontosnak nevezte az együttműködést, amelyhez szerinte kompromisszumos megállapodások vezettek. Viszont amint a lapnak Kőszeghy Mária, az UMDSZ Ungvári Járási Szervezete elnöke elmondta, a KMKSZ nem akar közös listát. Bejelentette: az UMDSZ Ung-vidéken járási szinten távol marad a helyhatósági választástól, s nem indít listát.

Horváth László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének vezetője szerint biztos, hogy Bereg-vidéken is elmarad az összefogás, az UMDSZ és a KMKSZ pártja is saját listát indít.

Tóth Bálint, az UMDSZ Nagyszőlősi Járási Szervezetének elnöke elmondta: két ízben is tárgyaltak a KMKSZ járási szervezetének vezetőivel. Bár nagyon közel voltak a megállapodáshoz, végül nem sikerült közös nevezőre jutniuk.

Hogy a Munkácsi járásban mi lesz, valamint a városi tanácsok esetében, azt még nem tudni, de az előzmények alapján túl sok jóra az összefogás szempontjából nehéz számítani.