Kárpátaljai mérleg: 500 sérült, 34 rokkant és 70 halott katona



A hét elején ülésezett a kárpátaljai megyei tanács koordinációs tanácsa, a megbeszélés egyik fő témája a terrorellenes hadműveletekben (ATO) részt vett katonák és elhunyt társaik családjainak szociális támogatása volt – írja a Galagov hírportál.

Az érdekvédők rámutattak arra a problémára, hogy a katonákat tömörítő társadalmi szervezetnek nincs saját irodája, valamint, hogy az ATO-sok szociális védelmét ellátó munkacsoportban nincsenek olyan a kelet-ukrajnai harcteret megjárt katonák, akik saját bőrükön tapasztalják és ismerik a bajtársaik problémáit. Így a tanácskozáson döntés született arról, hogy bevonják az érintetteket a döntéshozók munkájába. A megbeszélésen többek között szó esett az ATO-ban harcoló katonák földhöz jutásának rendjéről is. Határozatot fogadott el, melyben arra kérik az Állami Kataszteri Hivatalt, hogy állítsa össze a katonáknak szánt földek listáját.

Szerény becslések szerint is eddig legalább ötezer kárpátaljai vett részt a terrorellenes hadműveletekben. A felkelőkkel vívott heves harcokban eddig 500 kárpátaljai katona – ki könnyebben, ki nehezebben – sérült meg, 34-en súlyosan mozgáskorlátozottá vált, 70-en pedig elestek. A harci cselekmények résztvevőjének státuszát és a megfelelő igazolványt mindössze 1363 katona kapta meg eddig. Hatvan olyan család részesült 100 ezer hrivnyás anyagi támogatásban, aki a kelet-ukrajnai harcok során elveszítette valamelyik közeli rokonát. A nyilvántartás szerint 29 katona családja nyújtott be lakástámogatási kérelmet. Az állami költségvetésből erre az évre 15,2 millió hrivnyát irányoztak elő erre a célra, 7,56 millió hrivnyát már kiutaltak a megyének. Öt család már megkapta lakást, két további famíliával már megállapodást kötött a hivatal. 2700 katona és közeli családtag igényelt eddig földterületet.