Afrikai embercsempészeket tartóztattak le Romániában



Afrikai és román embercsempészekből álló bűnszövetkezet három tagját helyezték 30 napos előzetes letartóztatásba Bukarestben – közölte pénteken a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

A vádhatóság szerint a Remy Fernand Oscar Okombi kongói állampolgár által vezetett bűnbanda 2012-től kezdődően főleg Franciaországba és Belgiumba juttatott hamis iratokkal afrikai országokból származó bevándorlókat, Románia érintésével.

Az embercsempészek Romániában letelepedett honfitársaik vagy román ismerőseik meghívólevelével az afrikai román külképviseletektől szereztek vízumot, amelyekkel a bevándorlókat először “látszólag törvényesen” Bukarestbe vitték – közölte a DIICOT.

A banda ezek után vagy a nyugat-európai országokba szabad beutazást biztosító román iratokat hamisított számukra, és illegálisan kijuttatta őket Románia nyugati határán, vagy valamely afrikai országba szóló repülőjegyet váltott a migránsoknak párizsi átszállással, a francia fővárosban pedig a bűnszövetkezet többi tagja várta a bevándorlókat, és ellátták őket a francia területen való tartózkodást lehetővé tevő hamisított iratokkal.
A román vádhatóság szerint a bűnszövetkezet mintegy 30 afrikai bevándorlót juttatott illegálisan a nyugat-európai országokba.

mti