Lemondott az amerikai képviselőház elnöke



A pártján belüli konzervatívok nyomására október végén távozik hivatalából és kongresszusi mandátumáról is lemond John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke.

john_boehner_usa

Boehner ezt váratlanul, pénteken zárt ajtók mögött jelentette be képviselőtársainak az amerikai sajtóban megjelent tudósítások szerint. A házelnök, akitől a republikánusok jobbszárnya konfrontatívabb magatartást követelt Barack Obama demokrata párti elnökkel és a képpiselőház demokrata tagjaival szemben, közölte, hogy döntésével el akarta kerülni a párton belüli zűrzavart. Hivatali utódja a várakozások szerint Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánus többség vezetője (frakcióvezető) lesz.

MTI