Már egymást verik a németek a menekültek miatt



Több incidens is történt, szombat este rendőröket dobáltak kövekkel egy lipcsei tüntetésen. A szászországi nagyvárosban az Offenzíva Németországért nevű szerveződés tartott a menekültek befogadása ellen tiltakozó demonstrációt. Azon csaknem 400 ember vett részt. Ellenük mintegy ezren tüntettek. Az ellentüntetők közül többen üvegpalackokkal, kövekkel dobálták meg a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) nevű korábbi mozgalom főszervezője által bejelentett felvonulás résztvevőit. A két csoportot 800 rendőr próbálta egymástól távol tartani. Az ellentüntetők rendőröket is megdobáltak, azt nem tudni, történt-e sérülés.

Az ugyancsak szászországi Niederauban pénteken és szombaton is történtek incidensek egy üresen álló szupermarketnél, amelyet menedékkérők befogadására készítenek elő a katasztrófavédelem (THW) munkatársai. Szombaton nagyjából 20 tüntető – köztük több ittas ember – randalírozott az épületnél, péntek este kétszáz fős csoport zavarta meg a THW embereit. Szidalmazták őket és autókkal eltorlaszolták az épülethez vezető utat. Az épületben 500 menedékkérőt szállásolnak el. Az első csoport erős rendőri biztosítás mellett már megérkezett.

Az egykori NDK területén fekvő Mecklenburg-Elő-Pomerániában több településen volt menekültellenes tüntetés. A legnagyobb megmozdulás Stralsundban volt. Ott a Mecklenburg-Elő-Pomerániai hazafiak (MV-Patrioten) nevű szervezet felhívására körülbelül 440-en gyűltek össze. Hárman könnyebben megsérültek, amikor összecsaptak a baloldali ellentüntetőkkel. Kisebb, egyenként nagyjából 100-200 embert megmozgató menekültellenes tüntetés volt Demminben, Wismarban, Ueckermündében. Burg Stargardban a 100 jobboldali, szélsőjobboldali tüntető és a körülbelül 50 baloldali ellentüntető üvegpalackokkal dobálta egymást.

Vasárnapi sajtójelentések szerint figyelemre méltó, hogy több menekültellenes tüntetésen már nemcsak a szélsőjobboldali szubkultúrához tartozó emberek jelentek meg, hanem helyi lakosok és bizonyos – a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott – motoros klubok tagjai. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) a napokban már figyelmeztetett, hogy a menekültválság miatt növekedhet a szélsőjobboldali zavargások, a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok közötti összecsapások veszélye is.

A hivatal szerint a válságban egymásra találhatnak az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak, a futballhuligánok és a menekültek tömeges beáramlása miatt feldühödött polgárok. Így kialakulhat egy “kevert szubkultúra, amely jelentékeny eszkalációs potenciállal bír” – emelte ki Hans-Georg Maassen, a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat elnöke. Hozzátette, hogy a megerősödő szélsőjobb és az ellenük tüntető szélsőbaloldali csoportok “kölcsönhatása” még inkább fokozza a veszélyt.

mti