Putyin Amerikát nyugtatja Szíria miatt



Oroszország egyelőre nem tervezi harcoló alakulatok küldését Szíriába – mondta Vlagyimir Putyin elnök vasárnap, az orosz katonai erők szíriai megjelenésével kapcsolatos amerikai aggodalmakra reagálva.

Két nagy amerikai tévéhálózatnak adott interjújában, amelyet egy nappal Barack Obama amerikai elnökkel tervezett New York-i találkozója előtt rögzítettek, Putyin kijelentette, hogy a szíriai orosz katonai jelenlét célja Bassár el-Aszad elnök rendszerének támogatása a terrorista szervezetekkel szemben.

Oroszország nem vesz részt semmilyen harctéri műveletben Szíria vagy más államok területén, legalábbis ezt egyelőre nem tervezzük
– tette hozzá a CBS és PBS televízióknak nyilatkozva, a Kreml által közzétett leirat szerint.

Obama és Putyin a tervek szerint hétfőn találkozik egymással, miután az orosz elnök elmondja beszédét az ENSZ Közgyűlésében, találkozójuk lehetséges témáiról azonban eltérően nyilatkozott a Fehér Ház és a Kreml.

Moszkva az elmúlt hetekben fokozta szíriai beavatkozását, amerikai illetékesek szerint harci repülőgépeket, harckocsikat és más katonai felszereléseket küldve a szíriai hadsereg támogatására. Az orosz lépés a közel-keleti térségből Európát érő menekültválsággal együtt sürgőssé tette a szíriai konfliktus rendezésére irányuló erőfeszítéseket.

mti