Kárpátalja 221 millió hrivnya támogatást kap létminimum növelésre



A minimálbér összegének és a létminimum szintjének növelése céljából Kárpátalja 221 millió hrivnyát kap az állami költségvetésből.

Az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók képzésére 64,5, 38,8 és 3,9 millió hrivnya támogatás érkezik. A szociálisan rászoruló gyermekes családok, a mozgáskorlátozottak és az állami gondozott és nevelőszülőnél élő gyerekek további 113 millió hrivnyát kapnak.
A megyei költségvetés 9 millió 662 ezer hrivnyát, az Ungvárit leszámítva a járási büdzsékbe 42 millió 487 ezer hrivnya érkezik. A miniszteri kabinet novemberben további egymilliárd hrivnya szétosztásáról dönt majd.

Közben az is kiderült, hogy szeptember elsejei adatok szerint a kárpátaljai lakosság gáztartozás 187,3 millió hrivnya, ami 1.4-szer több mint az előző év azonos időszakában. A drasztikus gázáremelés óta a fogyasztók egyre nehezebben törlesztik tartozásaikat.

„A fogyasztóink tavasszal és nyáron mindig igyekeztek törleszteni a télen felhalmozott tartozásaikat, de a gáz árának majdnem hatszoros növekedésével az emberek képtelenek fizetni. Kérjük a fogyasztóinkat, hogy ne habozzanak és forduljanak a szociális osztályhoz. A szubvenció megítélésének rendje leegyszerűsödött” – nyilatkozta Viktoria Tominec, a Zakarpatgaz Zbut igazgatója.