Trump hazaküldené az összes szíriai menekültet



Donald Trump kijelentette, ha megválasztják az Egyesült Államok elnökének, hazaküldi az összes szíriai menekültet.

tumph

A Fehér Házért folytatott verseny republikánus éllovasa New Hampshireben úgy fogalmazott: „Ha nyerek, ők visszamennek.” Némi ellentmondást jelent, hogy korábban azt nyilatkozta a Fox Newsnak, hogy az Egyesült Államoknak több menekültet kellene befogadnia. Az eddigi ígéretek alapján Amerika a jövő évben 10 ezer menekültet fogadna be Szíriából.

2015-ben már közel félmillió ember érkezett a Földközi-tengeren keresztül, többnyire a közel 250 ezer áldozatot követelő szíriai polgárháború elöl menekülve.

Szerdán Donald Trump a Keene gimnázium hallgatósága előtt mondta: „Úgy hallottam, be akarunk fogadni 200 ezer szíriait. És ők lehetnek… hallgassanak ide, ők simán lehetnek az ISIS tagjai is.”

Trump egy „kétszázezer fős hadseregnek” írta le őket, majd hozzátette: „Szeretném egyértelművé tenni azok számára, akik a népvándorlás hullámának részeként Szíriából érkeznek, hogy ha én nyerek, ők vissza fognak menni.” Mindemellett a szíriai válságért Barack Obama elnököt hibáztatta, a közel-keleti országban zajló eseményeket „valóságos pokolként” jellemezve.

atv.hu / BBC