Új szabályok szerint választunk október 25-én



Közelednek az október 25-i helyhatósági választások. Egyre nagyobb sebességre kapcsol a kampány is, sok-sok információ, értesülés jelenik meg a témával kapcsolatosan.

Az egyik ukrán portál öt pontban gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat, érdekességeket. Kiemelik, hogy a községi tanácsok képviselőtestületeit leszámítva mindenütt másutt csak listás szavazások lesznek. Öt éve vegyes volt ez a rendszer, a képviselők felét pártlistán, a másik felét egyéni választókörzetekben választották meg.

Lényeges változás, hogy kizárólag pártok indulhatnak, választási blokkok, szövetségek nem. A korábbi háromról öt százalékra emelték fel a bejutási küszöböt.

A pártok által állított listákon szereplő jelöltek harminc százalékának nőknek kell lenniük. Jelentős újdonság, hogy a kilencven ezresnél nagyobb városokban a polgármesterjelölteknek abszolút többséget kell szerezniük, különben második fordulót rendeznek az első kettő részvételével. Megyénkben ez Ungvárrra vonatkozik csak.

Módosították a tanácsok létszámait is, mindenhol a lakosság számától függően alakul annak létszáma. A legkisebb képviselőtestület 16 tagú lesz, ez az ezer lelket meg nem haladó településeknél, míg a legnagyobb, 120 fős, azokon a helyeken, ahol kétmilliónál többen élnek. A Kárpátaljai Megyei Tanácsban 64 képviselő kap helyet.

Idén ún. nyílt pártlistákat kell állítaniuk a politikai erőknek. Ennek lényege, hogy a listavezetőt leszámítva, annak alapján dől el a lista sorrendje, hogy az azon szereplő jelöltek a különböző szavazókörzetekben külön-külön milyen támogatottságra tettek szert. Előre tehát a lista élén álló jelöltet leszámítva senki sem mehet biztosra.