Iskola: könyvek helyett tablet?



Arszenyij Jacenyuk  miniszterelnök az iskolákat nyomtatott tankönyvek helyett tanulmányi tabletekkel látná el. A kormányfő erről azzal a 20 kijevi iskolaigazgatóval találkozva beszélt, akiket nyílt pályázat alapján neveztek ki tisztségükbe – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

„Ami az államérdeket illeti, ebben az esetben egyszerűbb finanszírozni a tableteket, mint a tankönyveket” – fogalmazott a kormányfő.

Elmondása szerint a tanulmányi tabletek átlagosan öt éven át láthatják el funkciójukat. Új kommunikációs oktatási stratégiát kell kidolgozni, amely korszerű technológiák bevezetését irányozza elő az oktatási folyamatba – jelezte Arszenyij Jacenyuk. Így be kell vezetni az „elektronikus naplókat”, amelyek lehetővé teszik a szülők tájékoztatását a gyerekek iskolai előmeneteléről.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy az iskolák 4. és 7. osztályos tankönyvekkel való ellátását az Oktatási és Tudományos Minisztérium 2015 végére szándékozik befejezni.

Kárpátalja hetilap