Egyelőre nem kap pénzt Ukrajna az IMF-től



Az ukrán reményekkel ellentétben nem született megállapodás Kijev és a Nemzetközi Valutaalap(IMF) között a márciusban megajánlott mentőcsomag újabb hitelrészletének felszabadításáról.

Az IMF márciusban négy évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára, összesen 17,5 milliárd dollár értékben, amelynek első, csaknem ötmilliárd dolláros részletét Kijev már márciusban, a második, 1,7 milliárd dolláros részletét augusztusban kapta meg – írja az MTI a szervezet közleményére hivatkozva. A mostani közlemény szerint “a legtöbb kérdésben egyetértés alakult ki”, a kormánynak azonban “még több időre van szüksége arra, hogy kialakítsa a jövő évre vonatkozó elképzeléseit néhány területen, ezért a tárgyalások folytatódnak a következő hetekben”.

A Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint a “mély recesszió után fokozatos stabilizáció tapasztalható makrogazdasági szinten. A hrivnya árfolyama összességében stabil, a hrivnyában történő megtakarítások nőnek, és lassul az infláció.” Ugyanakkor a vártnál nagyobb első hathavi gazdasági zsugorodás miatt az IMF arra kényszerült, hogy felülvizsgálja a gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzést és a várható visszaesést 9 százalékról 11 százalékra változtatta.

Korábbi információk szerint Kijev azzal számolt, hogy a hitelmegállapodás végrehajtásának szeptember 22-én kezdődött és október 2-ig tartott harmadik felülvizsgálata során sikerül megállapodni az újabb hitelrészlet megadásáról, és ezzel az ország arany- és devizatartaléka 15 milliárd dollárra nőhet. Az ukrán jegybank azzal számol, hogy a tartalékszint az év végére eléri a 18 milliárd dollárt.

Az ország devizatartaléka 2003 és 2014 között átlagosan 22,572 milliárd dollárt tett ki. A devizatartalék 2011 áprilisában volt legnagyobb, akkor elérte a 38,351 milliárd dollárt, a legkisebb pedig 2003 januárjában, amikor 4,629 milliárd dollár volt.

mti