Oroszország kész Irakban is bevetni légierejét



Oroszország kész megfontolni, hogy a szíriai légicsapásokat kiterjessze Irakra, ha erre a bagdadi kormány hivatalosan kéri – jelentette ki kedden az orosz parlament felsőházának elnöke.

Valentyina Matvijenko azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy Moszkvában találkozott Nászer Dzsaude jordániai miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel.

Az orosz politikus kijelentette:

“Ha hivatalos kérés érkezik Irakból az Oroszországi Föderációhoz, akkor megvizsgáljuk légierőnk részvételének politikai és katonai célszerűségét a légi hadműveletekben”.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Bagdadból egyelőre nem érkezett ilyen kérés.

Az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács Vlagyimir Putyin elnök kérésére szeptember 30-án hozzájárult az orosz hadsereg külföldön történő bevetéséhez, lehetővé téve az orosz légierő részvételét az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai állásai elleni támadásokban. A légierő még aznap megkezdte – Moszkva szerint célzott, nagy pontosságú – támadásait az Iszlám Állam ellen. A légi hadjáratban több mint ötven harci repülőgép – Szu-24M, Szu-25 és Szu-34 típusúak – és helikopter vesz részt.

Nyugati országok mindazonáltal úgy vélekedtek, hogy az orosz légicsapások kevésbé irányultak az Iszlám Állam ellen, s elsősorban a Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával szembenálló többi fegyveres csoportot célozták, támogatást nyújtva ezzel az Aszad-rendszernek. A NATO hétfőn felszólította Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be a szíriai ellenzékiek és civilek elleni támadásait, és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcra összpontosítsa erőfeszítéseit.

MTI