Porosenko kihirdette a “Krím-félsziget megszállásának” napját



Ukrajna elnöke, Petro Porosenko által október hetedikén aláírt rendeletben meghatározta “a Krím-félsziget megszállásának” kezdetét – írja a TASZSZ.

Erről az ukrán elnök hivatala nyilatkozott. A rendelet értelmében a Krím-félsziget új történelme korábban kezdődik, mint amikor Viktor Janukovics, Ukrajna korábbi elnöke elhagyta Ukrajnát. Eddig a félsziget megszállásának kezdetét 2014. március 27-et tekintették, amikor az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy rendeletet Ukrajna területi egységéről. Bizonyos esetekben a megszállás kezdetének az Ukrajna által elfogadott emberi és szabadságjogok biztosításának törvényét tekintették, vagyis 2014. április 27-ét.

Pavlo Klimkin, Ukrajna külügyminisztere szerint ez a helyzet egy jogi bizonytalanságot nyújtott és politikailag is helytelen volt. Úgy döntöttek, hogy a félsziget megszállásának kezdetének 2014 február 20-át tekintik, amikor Kijev állítása szerint az orosz hadsereg megszegte az ukrán határ átlépésének rendjét. Az eset furcsasága, hogy ekkor még Viktor Janukovics volt Ukrajna elnöke.