Romaháború: lövöldözés és gyújtogatás Munkácson



Péntekre virradóan Munkácson utcai szóváltásból kezdődött az egész történet a maga kesze-kusza szálaival.

ciganyok_munkacs

A rendőrségi forgatókönyv szerint két roma fiatalember belekötött egy harmadikba. A szóváltás dulakodásig fajult, az incidens alatt egy fekete GMC márkájú terepjáró érkezett a helyszínre, a gépjárműből kiszálló férfi is beszállt a verekedésbe. Végül a terepjáróval érkező férfi pisztolyt rántott és két lövést adott le, melynek következtében az egyik támadó súlyos sérüléseket szenvedett. Szemtanúk elmondásából kiderült, hogy a lövöldöző férfi a magát roma bárónak nevező, amúgy komoly bűnözői múlttal rendelkező Lakatos Kálmán fia Oláh Kálmán volt.

A bejelentést követően a rendőrség kiszállt a gyanúsított házánál, ám nem vettek őrizetbe senkit. Amikor kiderült, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt a meglőtt férfi, családtagjai és az egész roma tábor úgy döntött, maga vesz elégtételt. Még péntek hajnalban több százan Lakatos Kálmán házához vonultak, percekkel később pedig már lángolt az ingatlan. Három épület és az udvaron parkoló öt autó is porig égett.


Attól tartva, hogy Lakatos Kálmán korábbi ügyeihez hasonlóan ezt is elkenik a hatóságok, több százan a helyi kapitányság elé vonultak, követelve a lövöldöző letartóztatását. Kisvártatva a rendőrkapitány kijött a tüntetőkhöz és bejelentette: a gyilkosság gyanúsítottját és annak apját őrizetbe vették. Kihallgatásuk és a szemtanúk meghallgatása folyamatban van.

Az áldozat apja egy vele készült tévéinterjúban azt állította, hogy fia korábban többször jelezte a rendőrségen, hogy az elkövető és családja halálosan megfenyegette, de hiába a hatóságok nem foglalkoztak az ügyével.

Politikai vonzata is van a történetnek. Ugyanis a gyanúsított az elnökpárti Szolidaritás listáján indult volna a helyhatósági választásokon a városi testületi helyért.