Az orosz és az amerikai légierő ismét légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam állásai ellen



Az orosz légierő és az amerikaiak vezette koalíció gépei az elmúlt huszonnégy órában számos légi támadást hajtottak végre Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz harci gépek az említett időszakban a terrorista szervezet 29 táborára mértek csapást, Hama tartományban megsemmisítettek két parancsnoki posztot, 23 megerősített védelmi állást, egy fegyverraktárat és több haditechnikai berendezést.

A szóvivő külön kiemelte, hogy a műholdfelvételek és felderítő drónok segítségével sikerült lokalizálniuk, majd megsemmisíteniük az IÁ egyik álcázott irányító bázisát. Aleppó környékén a vadászgépek csapást mértek egy haditechnikai támaszpontra, két harckocsit, öt gyalogsági járművet semmisítettek meg. Az orosz légi hadműveletek Rakka, Hama, Damaszkusz és Aleppó tartományra terjedtek ki.

Konasenkov elmondta: a rádiólehallgatások alapján az a kép alakult ki, hogy az IÁ rendkívüli fegyverhiánnyal küszködik, nincs elegendő muníciója, üzemanyaga. Emiatt – mint a szóvivő fogalmazott – harcosaik egy része demoralizálódott, elhagyja a harci állásokat, az ország keleti és északkeleti körzetei felé távoznak. Az IÁ haditechnikájának lázas átcsoportosítása folyik – tette hozzá.

Az Egyesült Államok által vezetett koalíció ugyanakkor pénteken öt légicsapást hajtott végre Szíriában, húszat pedig Irakban a terrorista szervezet állásai ellen. Az amerikai egyesített erők parancsnokságának szombati közleménye szerint a koalíció gépei az IÁ taktikai egységeit támadta al-Haszaka, Rakka és Manbidzs városok közelében, megsemmisítve több taktikai járművet és a dzsihadisták által elfoglalt épületeket. Palmüra környékén ugyancsak elpusztítottak különféle berendezéseket.

Konasenkov szombaton elmondta: az orosz védelmi minisztérium elküldte amerikai partnereinek a dokumentumtervezetet arról, miképpen lehet elkerülni a véletlen incidenseket a szíriai légtérben a mindkét ország légiereje által végzett műveletek miatt. A moszkvai szakértők készek közös asztalhoz ülni tengerentúli kollégáikkal az ezzel kapcsolatos kérdések megvitatására.

Peter Cook, a Pentagon szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott: az amerikai tárca “hivatalos választ” kapott az orosz féltől arra az amerikai javaslatra, amely a Szíria légterében végzett hadműveletekkel kapcsolatos biztonsági intézkedésekre vonatkoznak. Szerinte a megbeszélések már e hétvégén megkezdődhetnek.

mti