Már a lengyelek is tüntetnek a bevándorlók ellen



Mintegy nyolcezren tüntettek Varsóban a migránsok befogadása ellen szombaton. A főváros központjában tartott felvonulást a Nemzeti Radikális Tábor (ONR) nevű, parlamenten kívüli jobboldali radikális párt szervezte.

onrmani_migrans_tuntetes

Lengyel sajtóbeszámolók szerint a nemzeti lobogókat, valamint az ONR zászlóit lengető tüntetők iszlámellenes transzparensekkel vonultak, miközben Európai Unió- és kormányellenes jelszavakat skandáltak, de hallhatóak voltak a “Lengyelek a bevándorlók ellen” vagy éppen a “Magyarok, mellettetek vagyunk” felkiáltások is. A tömörülés hasonló tüntetéseket tartott az utóbbi napokban más lengyelországi városokban is.

Az ONR bírálja, hogy a varsói kormány szeptemberben elfogadta az Európai Bizottság menekültelosztási tervét, amelynek alapján Lengyelországnak további 4500 migránsról kell gondoskodnia, miután júniusban már felajánlotta kétezer közel-keleti és észak-afrikai menekült befogadását.

mti