A hidegháború óta nem volt ilyen megosztott az EBESZ



A jelenlegi geopolitikai helyzet súlyos politikai megosztottságot okozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten (EBESZ) belül – hívta fel a figyelmet hétfőn Lamberto Zannier, az EBESZ főtitkára.

Ukrán és orosz hírforrások szerint Zannier Moszkvában kijelentette, hogy ennyire súlyos megosztottság a hidegháború óta nem volt az EBESZ-ben.
Szavai szerint a szervezetben igyekeznek elkerülni, hogy újabb választóvonalak alakuljanak ki Európában. Az általános biztonságot veszélyeztető tényezők közé sorolta a radikalizmus és a terrorizmus terjedését, valamint az Európai Unió országaiban jelentős gondokat okozó menekülthullámot.
Zannier, aki a tervek szerint a nap folyamán Moszkvában találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, minderről még tárgyalásuk előtt beszélt a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) állandó tanácsának kibővített ülésén.

A főtitkár a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában megjelent interjúban a kelet-ukrajnai válságról szólva úgy fogalmazott, hogy “óvatos derűlátással” tekint most a konfliktus rendezésének perspektívájára. Pozitív fejleménynek nevezte, hogy a szeptember 1-jén életbe léptetett tűzszünetet a felek alapvetően betartják. Kiemelte ugyanakkor, hogy a válság rendezését célzó minszki megállapodások teljesítése szerinte bonyolult és hosszú folyamat.

Közben Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a fegyveres erők harci egységeinek parancsnokaival találkozva hangsúlyozta, hogy az ukrán hadseregnek folyamatosan magas szintű készültségben kell lennie, mert a Donyec-medencében bármelyik pillanatban kiújulhatnak a harcok.

“Egyáltalán nem hiszek (Vlagyimir) Putyinnak (Oroszország elnökének), (kelet-ukrajnai) bábjainak és az általuk tett ígéreteknek. A politikai, diplomáciai rendezés számunkra legjobb, legelfogadhatóbb feltételeiért küzdve nyíltan ki kell mondanom, hogy minden pillanatban készen kell állnunk a legrosszabbra” – szögezte le Porosenko.

mti