Magyar lista: célok dömpingje Beregszászban



Beregszász azon kevés helyek egyike, ahol valóban megvalósult a magyar–magyar összefogás. A Vérke partján az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) állított listát, de azon a másik szervezet jelöltjei is helyet kaptak, sőt, Darcsi Karolina személyében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pártja ottani alapszervezetének az elnöke a listavezető. Így az ő helye garantált az új képviselőtestületben, s amennyiben Babják Zoltán maradna a polgármester, nem lenne meglepő, ha ő lenne az egyik alpolgármester.

Darcsi Karolina saját közösségi oldalán kampányol a magyar összefogás listája mellett, valamint Babják Zoltán közös polgármester-jelölt mellett. Fontos információkat is megoszt a szavazókkal, eszerint a Beregszászi Városi Tanács szavazólapja esetében a 3. sorszám alatt szereplő UMDP listájára kell tenni az X-et, míg a Kárpátaljai Megyei Tanács szavazócéduláján a 15. sorszámmal jegyzett KMKSZ-UMP neve melletti négyzetet kell megjelölni.
Beregszászban mind a 26 szavazókörzetben állított jelöltet az UMDP, s amennyiben a lista teljesíti az 5 százalékos bejutási küszöböt – ami azért egészen biztos – akkor azok a jelöltek jutnak mandátumhoz, akik körzetükben a legtöbb voksot kapták. A teljesség igénye nélkül néhány ismertebb név a listáról: Veres Péter, Orosz Géza, Zelenyák Gabriella, Galajda József, Majorossy György, Kacsúr András, Tokár Ljudmila, Medve Valentin, Kertész Árpád, Kromák András és Papp István.

beregszasz_lista

Darcsi Karolina listavezető a közösen megfogalmazott célokat, programot is ismerteti. Szeretnék megoldani a zavartalan vízszolgáltatást és korszerűsíteni a csatornarendszert. Felújítani a gépparkot és újjászervezni a városi tömegközlekedést. A magyar nyelv szabad használatát a közintézményekben, és magyar űrlapok biztosítását a hivatali ügyintézésben. Folytatnák a szociális konyhát, fejlesztenék az ifjúsági sportot, odafigyelnének a régi műemlékek megóvására, a történelmi városarculat visszaállítására törekednének. Szeretnék bezárni és utógondozni a hulladéklerakót, valamint céljuk a termálvíz jobb hasznosítása, a turizmus fejlesztése.

Természetesen a gazdasági beruházások ösztönzése, új munkahelyek létrehozása is prioritásként van megjelölve, mint ahogyan a Beregszászt elkerülő autóút megépítéséről sem mondanak le.