Négy további autógyártót is érinthet a dízelbotrány



További nagy autógyárakat értek el a Volkswagen-botrány hullámai. Egy friss jelentés szerint a Mercedes, a Honda, a Mazda és a Mitsubishi egyes dízelautói is jóval több káros anyagot bocsájtanak ki az utakon, mint a hivatalos teszteken.

A Honda néhány modellje például hatszorosát bocsájtotta ki a megengedett nitrogénoxid-szintnek, de volt olyan autó is, amelyik hússzoros szorzóval teljesített az utakon a laboratóriumhoz képest. Mindezt az Emission Analytics nevű cég derítette ki, amely a mindennapi használathoz közelebb álló körülmények között tesztelte újra a cégek autóit – írja a Faktor.hu.

Rendszerszintű probléma
„Ez egy rendszerszintű probléma az iparágon belül” – mondta a vizsgálatot végző cég elnöke a Guardiannek, utalva arra, hogy a Volkswagen-csoport óta már sokadik cég dízel-autói buknak meg a teszteken.

A nitrogénoxid szintje sok európai városban magasabb a törvényesnél, ez komoly egészségügyi kockázatot okoz bizonyos régiókban. Az EU épp a kötelező tesztekkel próbálta lejjebb szorítani a szennyezettség szintjét, de hiába, mert sok gyártó autói jobban teljesítettek laboratóriumi körülmények között, mint az utakon. A hivatalosa adatok megadásánál pedig mostanáig az előbbieket vették figyelembe.

Nincs bizonyíték
A mérést végzők szerint ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Mercedesnél, a Hondánál, a Mazdánál és a Mitsubishinél nincs bizonyíték konkrét törvénysértésre. Egyelőre nem fedeztek fel olyan beépített szoftvereket, mint amik a Volkswagen autóiban csökkentették a károsanyag-kibocsátást a hivatalos tesztek során.