Egy felesleges magyarázkodás margójára – avagy a KMKSZ esete a sajtóetikával



Hisztérikus magyarázkodásba kezdett keddi cikkünk kapcsán a Kárpátalja hetilap online változata. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szócsöve kifogásolja, hogy megírtuk: Brenzovics László is támogatta a vendégmunkások megsarcolását. A legfurább az egészben az, hogy a lapunk lejáratására indított politikai támadás cikkünk egyetlen állítását sem tudja cáfolni.

karpatalja_lap

A KárpátHír ominózus írásában azt tudatta, hogy a parlamenti szavazások jegyzőkönyvének tanúsága szerint a kijevi törvényhozás magyar tagja is megszavazta azt a jogszabályt, ami megsarcolná a külföldi vendégmunkára kényszerült embereket. A pillanatnyi elképzelések szerint az ukrán minimálbér 34,7 százalékát kellene egységes illeték formájában havonta befizetni. Ez most 422 hrivnya. Éves szinten ez 5064 hrivnya adót jelent. Cserébe Jacenyukék azt ígérik, gondoskodni fognak a vendégmunkások ukrajnai nyugellátásáról. Azt is jeleztük, ráadásul rögtön az első mondatban, hogy a kormányfő javaslatára készült el az erre vonatkozó törvénytervezet, amiről első olvasatban döntött a Legfelsőbb Tanács. S amit támogatott a magyar képviselő is.

Hogy melyik részben nem mondtunk volna esetleg igazat, az nem derül ki a válaszcikkből. A szerző semmivel sem tudja cáfolni a leírtakat, nehéz is lenne, hiszen a KMKSZ elnöke valóban megnyomta az „igen” gombot. Annak viszont örülünk, hogy miután cikkünk nyomán az ügy bekerült a kárpátaljai magyar közbeszédbe, Brenzovics László azt tervezi, módosító indítványt nyújt be a külföldön dolgozók kettős adózásának elkerülése céljából.

Sokkal őszintébb lett volna, ha a cikkíró bevallja, miután a KMKSZ elnöke az államfőt kiszolgáló parlamenti erő tagja, őt is köti a pártfegyelem. Ezért kellett igennel szavaznia. S ebből az okból adódóan nem nyomhatta meg a „nem” gombot, mint korábban az Ukrán Fegyveres Haderő növeléséről szóló törvénynél is tette. De akkor legalább távol maradt a voksolástól… Okosabb, taktikusabb lett volna, ha most is így cselekszik.

A Kárpátalja honlapján olvasható írás azzal is megvádol minket, hogy névtelenek az írásaink. A kritikájuk akár jogos is lehetne, ha ők vagy a többi regionális magyar hírportál valamelyike is rendszeresen szignálná a cikkeit. Nem teszik ők sem, a válaszcikket is bizonyos „rsz” írta. A nyomtatott újságukban is többnyire csak holmi fantázianevekkel, fura rövidítésekkel találkozik az olvasó, sőt előszeretettel használják a KárpátHír cikkeit is (lásd itt).

Arról nem is beszélve, hogy ellentétben a KárpátHírrel, ahol az átvett cikkeknél rendszeresen közvetlen linket illesztünk be az eredeti ukrán forrásra, a Kárpátalja.ma és a Kárpátaljalap.net hírből sem ismeri a hivatkozás alapelveit, és legfeljebb az eredeti ukrán sajtóorgánum nevét említik meg, ha valaki ukránul szeretné elolvasni a teljes első közlést, keresőoldalak segítségét kell igénybe vennie.

A KMKSZ sajtója „szélsőjobboldalisággal” is megvádol bennünket, és azt vetik a szemünkre, hogy a Jobbik Kárpátalját érintő megszólalásait is leközöljük. Ennek azonban egészen egyszerű oka van: a magyarországi pártok közül a Jobbik szólal meg legsűrűbben ilyen ügyekben, és ellentétben a KMKSZ sajtójával, ahol a párt tiltólistán van, mi a kiegyensúlyozott tájékoztatás elve szerint megjelentetjük azt. Mint ahogy rendszeresen beszámolunk a magyar kormány, a Fidesz, Bocskor Andrea fideszes-KMKSZ-es EP-képviselő és a többi magyar párt minket érintő híreiről is. Pár ezt bizonyító link az elmúlt időszakból itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

A kérdés tehát nem az, hogy a KárpátHír miért számol be a Fidesz és az LMP mellett a Jobbik nemzetpolitikai témájú híreiről, hanem hogy a KMKSZ sajtója miért nem. Ennek két oka lehet: vagy a politikai elfogultság (amely sajtóetikailag megengedhetetlen) vagy az, hogy a Kárpátalja.ma portált és a Kárpátalja hetilapot nem az olvasók, hanem a Fidesz tartja életben, ezért felületeiken csak és kizárólag a magyar kormány és itteni partnere kaphatnak teret.

A KárpátHír a továbbiakban is a legteljesebb körű tájékoztatásra fog törekedni minden helyi embereket érintő, érdeklő ügyben, e törekvésünket az olvasói mutatók is visszaigazolják. Februárban indult honlapunk fél év alatt Kárpátalja legolvasottabb és egyik legtöbb Facebook-követővel rendelkező hírportáljává nőtte ki magát.

Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat és köszönetet mondani minden hűséges olvasónknak, akik a mocskolódások és a politikai sárdobálások közepette is minket olvasnak. Nekünk csak az ő véleményük számít.

Nemes István