Norvég vizit Kárpátalján



Kárpátaljára látogatott Elvedal Fredriksen Norvégia ukrajnai és Tove Skarstein Norvégia magyarországi nagykövete, a diplomaták Ungváron megbeszélést folytattak Hennagyij Moszkal kormányzóval – közölte a megyei állami közigazgatás sajtószolgálata.
A magas rangú vendégek első sorban a régió gazdasági helyzete felől érdeklődtek, de kíváncsiak voltak az itt élő magyar kisebbség életére és problémáira, valamint a megye és a szomszédos országok együttműködésének szintjére.
„Ukrajna stratégiai partner a számunkra, Norvégia ezekben a nagyon nehéz időkben támogatja Ukrajnát. Más országokhoz hasonlóan Norvégia is gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Ugyanakkor ötven millió eurót különítettünk el közös projektekre, így mondhatni igaz barátai vagyunk Ukrajnának. Ezért is igyekszünk a lehető legtöbbet megtudni az országról, nemcsak a fővárosról, hanem más régiókról is” – hangsúlyozta Elvedal Fredriksen.
Hennagyij Moszkal diplomaták érdeklődésére elmondta, hogy minden a megyében élő etnikumnak, beleértve a 120 ezres magyar kissebségnek joga van arra, hogy anyanyelvén tanulhasson. A Hozzátette, hogy a régió szoros kapcsolatot ápol a szomszédos országokkal. A kormányzó háláját és köszönetét fejezte ki a szomszédos országoknak azért a segítségért, amit a nemzeti kissebségek megsegítésére nyújtanak.
A nagykövetek nem hagyták szó nélkül a július 11-i Munkácsi lövöldözést sem, érdeklődtek a fegyveres konfliktus előidéző okairól és következményeiről.
A kormányzó biztosította a norvég diplomatákat arról, hogy a munkácsi lövöldözés egy elszigetelt eset volt, hozzátette most Kárpátalján nyugalom, honol.

????????????????????????????????????