Ismét jótékonysági koncertet szerveznek Budapesten Kárpátalja megsegítésére



A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélt szerint, a jótékonysági koncerten fellép az Anima Soni zenekar.

A jótékonysági koncertre 2015. november 6-án, pénteken, 19:00 órától kerül sor. A helyszín Csili Művelődési Központ 1201 Budapest, Nagy Győry István utca 4-6.

A koncert fővédnöke: Dr. Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese. Az est díszvendége: Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, a Diakóniai és Szeretetszolgálat vezetője. A szervezők elmondása szerint az adományjegy – ami egyben a belépésre is jogosít – 1500.- forintos egységáron vásárolható a koncert napján a helyszínen, előzetesen a zenekartól, valamint a Csili Művelődési Központ Információs pultjánál, naponta 10-17 óra között. De a helyszínen különböző értékű adomány jegyek vásárlására is lesz lehetőség.

A zenekar története:

Az Anima Soni nevének jelentése: Lélekhangok, ami utal a zenekar azon kitűzött céljára, hogy zenéje lélektől lélekig szóljon. A Pesterzsébet-Központi Református Egyházközség ifjúságának néhány tagja 2008-2009 fordulóján úgy döntött, hogy „igen”-t mond ifj. Takaró Tamásnak arra az ötletére, hogy alakítsunk egy olyan zenekart, amelyben az Istentől kapott zenei tehetségünket kamatoztatva szolgáljuk Urunkat. Vannak olyan emberek, akiket a zenén keresztül tud megszólítani az Úr. Értük, a zenére lelkileg nyitott emberekért jött létre az Anima Soni. A zenekarban 16 fő dolgozik együtt (hat zenész, öt énekes, két technikus, egy tiszteletbeli tag, aki bárhová elszállítja az együttest, és két titkár/asszisztens).

animasoni1