Merkel: Európa nem tudja egyedül megvédeni külső határait



Két és fél év után először hivatalos látogatásra Törökországba érkezett vasárnap Angela Merkel német kancellár, hogy török hivatali kollégájával és az ország államfőjével egyeztessen az Európát sújtó menekültválság ügyében. A látogatással kapcsolatban tiltakozását fejezte ki a török ellenzék.

merkel_muszlim

“Európa nem tudja egyedül megvédeni külső határait, amennyiben nem jutunk egyezségre Törökországgal is” – hangsúlyozta a német kancellár isztambuli látogatását megelőzően, válaszul az őt ért bírálatokra, amelyek szerint ezzel a vizittel két héttel a török parlamenti választások előtt javítja Recep Tayyip Erdogan török államfő és a részben általa alapított kormánypárt, a konzervatív iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) megítélését.

Eközben a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Merkel Isztambulban nem találkozik a tömörülés képviselőivel.

“Sajnálatos, hogy a kancellár nem kezdeményezte a CHP-val és egyáltalán a török ellenzékkel való találkozót” – mondta vasárnap a dpa német hírügynökségnek Erdal Aksünger, a CHP-t vezető Kemal Kilicdaroglu főtanácsadója. Mint rámutatott, Merkel dönti el, kivel találkozik, mindenesetre így azt a benyomást kelti, mintha részt venne a választási kampányban.

A kurdbarát ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) szerint Merkel “mocskos üzletet” köt Törökországgal. “Azt mondják: ne küldjetek hozzánk több menekültet, vessetek ennek véget, és cserébe fogadjatok el 3 milliárd eurót” – fogalmazott Nazmi Gür, a párt alelnöke az Ankarának a menekültek megsegítése céljából nyújtandó uniós támogatásra utalva.

mti