A Zorjától is kikapott a Hoverla



Az Ungvári Hoverla 2–1-es vérséget szenvedett Zaporizsjáben a Zorja Luganszk vendégeként az ukrán Premier Liga 11. fordulójában. A vendégek tíz emberrel fejezték be a találkozót
Az első félidőt a hazaiak kezdték aktívabban, a Zorja fölénye meddőnek bizonyult, sorra maradtak ki a lehetőségek, a szünetig nem rezdültek a hálók. A fordulást követően is a luganszki gárda kezdeményezett, ennek az 51. percben góllá érett a hazai fölény (1–0). A 80. percben Rugyko kapus utolsó védőként szabálytalankodott, kiállították, és büntetőt ítéltek az ungváriak ellen. Mivel addigra az összes cseréjét elhasználta Vjacseszlav Groznij, így Pavel Kutasz állt be a kapuba. A hazaiak értékesítették a büntetőt (2–0). A maradék tíz percben emberelőnybe játszó Zorja felengedett, kihasználta ezt az ungvári klub és Ivanov 86. percben szerzett góljával szépíteni tudott a Hoverla.
A forduló rangadóján a listavezető Dinamo Kijev a második helyen álló Sahtar Donecket fogadta. A találkozó sima vendégsikert hozott, ami azt jelentette, hogy a Sahatar pontszámban beérte és jobb gólarányának köszönhetően meg is előzte a címvédőt a tabellán.
Az ungváriak együttese a következő játéknapon december 5-én szombaton az Olekszandriját fogadják hazai pályán.

A 11. forduló eredményei:
Dinamo Kijev–Sahtar 0–3
Sztal Dnyeprodzerzsinszk–Dnyipro 0–6
Olimpik Doneck–Metaliszt 3–0
Csornomorec–Zaporizzsja 5–2
Olekszandrija–Voliny Luck 3–1
Kárpáti–Poltava 1–3
Zorja Luhanszk–Hoverla 2–1

A bajnokság állás:

  Csapat MSz. Gy. D. V. Gk. P.
1. Sahtar Doneck 11 9 1 1 27-7 28
2. Dinamo Kijev 11 9 1 1 22-5 28
3. Dnyipro Dnyipropetrovszk 11 7 2 2 25-11 23
4. Zorja Luhanszk 11 6 4 1 22-5 22
5. Vorszkla Poltava 11 4 6 1 14-13 18
6. Voliny Luck 11 5 2 4 14-17 17
7. Lembergi Kárpáti 11 4 1 6 11-17 13
8. Olekszandrija 11 3 3 5 10-13 12
9. Sztal Dnyeprodzerzsinszk 11 3 2 6 10-16 11
10. Olimpik Doneck 11 3 1 7 12-16 10
11. Ungvári Hoverla 11 1 6 4 8-14 9
12. MetalisztHarkiv 11 1 6 4 9-17 9
13. Csornomorec Odessza 11 1 4 6 11-21 7
14. Metaliszt Zaporizzsja 11 0 3 8 5-28 3