Hibásak a szavazásra szánt nyomtatványok Kárpátalján – újra nyomtatják az egészet



958 ezer 981 szavazólap kerül a szemetesbe, mivel az egyik politikai párt nevét rosszul írták le. Az Objednannja Szamopomics politikai párt helyett, csak annyi került rá a szavazólapra, hogy Szamopomics, miközben két különböző pártról van szó.

szavazas_hiba

Október 19-én a megye választási bizottsága úgy döntött, hogy a szavazólapokat újra nyomtatják. A szavazólapok újranyomtatása 958 ezer 981 hrivnyába kerül, vagyis szavazólaponként egy hrivnyába. A választási íveket Kijevben nyomtatták, és itt fogják nyomatni az újakat is. A Központi Választási Bizottság már kiutalta a Zarja nyomdának a megfelelő összeget és azok október 23-án már Ungváron lesznek.

Az egészben a furcsaság az, hogy három héttel ezelőtt egy mintapéldányt már bemutattak a jelöltek számára, ahol ott voltak az Objednannja Szamopomics képviselői, akkor viszont egyikük sem talált hibát. Az íveket csak ezután véglegesítették és engedélyezték a nyomtatásukat.

„Az ívek szövegét egy egész bizottság által erősítették meg. Három héttel ezelőtt minden választási körzeti bizottság megismerkedett ezzel a szöveggel” – nyilatkozott Mikola Szlicsko, a Megyei Választási Bizottság vezetője.