Ismét buszmegállóban állt neki mészárolni egy palesztin



Lelőttek az izraeli biztonsági erők egy buszmegállóban várakozók közé hajtó palesztin merénylőt, aki ráadásul nekiállt megkéselni az elgázolt embereket. Szerencsére közülük senki nem vesztette életét.

Újabb gázolásos és késeléses támadásokat, valamint kődobálást követtek el palesztinok kedden Izraelben, amelyek következtében többen megsebesültek a helyi közszolgálati rádió híradásai szerint.

A ciszjordániai Gus Ecionnál lévő útkereszteződésben egy palesztin sofőr behajtott autójával egy buszmegálló várakozói közé, majd kiszállt és megpróbálta késével leszúrni az ott lévő gyalogosokat. Két izraelit, egy civilt és egy ott álló katonát könnyebben megsebesített, majd a merénylőt a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték, a sebesülteket pedig egy jeruzsálemi kórházba vitték. A múlt héten is autóval hajtott egy palesztin férfi egy buszmegállóba, majd húsvágó bárddal kezdte őket kaszabolni, és egy embert megölt. Őt is lelőtték.

Délelőtt szintén Ciszjordániában, Hebrontól délre palesztinok az út mentén kövekkel dobálták meg egy ötven éves izraeli férfi kocsiját. Ezért megállította a járművet, és kiszállt felmérni a károkat, amikor egy arra haladó teherautó halálra gázolta. A teherautó vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhaladt, majd feladta magát a palesztin rendőrségen. Azt állította, hogy baleset történt, és nem állt szándékában megtámadni izraelieket.

Korábban Hebron mellett a katonai rádió beszámolója szerint egy palesztin késével megtámadott egy katonát, aki könnyebben megsebesült. A közelben álló izraeli katonák a támadóra lőttek, aki később belehalt sérüléseibe.

Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámot többen “harmadik intifádaként” (palesztin felkelésként) emlegetik. A támadások kiváltó oka a palesztin médiában lábra kapott híresztelés, hogy az izraeli kormány megpróbálja szigorúbb ellenőrzés alá vonni a Mecsetek terét, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amelyet ők Templomhegynek neveznek.

mti