Illegális autóbontót üzemeltettek (képek)



A bűnszervezet tagjai több európai uniós országból gépkocsikat tulajdonítottak el, amelyeket aztán egy nyírteleki telephelyen szétszereltek és az alkatrészeket Ukrajnában értékesítették – olvasható a police.hu oldalán.

autobonto_nyirtelek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves ukrán állampolgár ellen. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi 2012. évtől kezdődően egy bűnszervezet tagjaként közreműködött abban, hogy több európai uniós országból gépkocsikat tulajdonítottak el, amelyeket aztán egy nyírteleki telephelyen szétszereltek és az alkatrészeket Ukrajnában értékesítették.

A nyomozók a gyanúsítottat 2015. október 21-én őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A rendőrség a bűnszervezet másik két tagjával szemben folytatott nyomozást 2014. október 10-én vádemelési javaslattal befejezte. A korábbi eljárás során 28 személygépkocsi beazonosítása történt meg a helyszíni szemle során feltalált gépkocsialkatrészek alapján. Az ügyben a gyanúsítottak köre tovább bővülhet.