„Szórványos” magyar lista a szórványban



A kárpátaljai magyarság szórványvidékének számító Técsői és Rahói járással fejezzük be a magyar listákat bemutató sorozatunkat. Előbbi járásról tudni kell, hogy nemcsak Kárpátalja legnépesebb kistérségi közigazgatási egysége, hanem az egész országban is annak számít. Ennél fogva az október 25-e után megalakuló Técsői Járási Tanács lesz a legnépesebb a vidék 13 járási testülete közül.

Negyvenkét mandátum sorsáért száll harcba vasárnap 296 jelölt. A szórványban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pártja, az UMDP állít listát a KMKSZ-szel közösen. Ilyenre csak Beregszászban van még példa, a többi helyen vagy a KMKSZ állított listát néhány UMDSZ-jelölttel kiegészítve, vagy csak a kulturális szövetség pártja indul. A Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban viszont mindkét magyar erő harcba indul a szavazatokért, akárcsak Nagyszőlős városában.

Visszakanyarodva Técső vidékéhez. A járási lista mindössze 7 főből áll, így nagyon nehéz lesz bekerülni a közgyűlésbe. Annak élén Ambrus Pált, a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum tanárát, nyugalmazott igazgatóját találni. Rajta kívül a jelöltek között van még Mészáros György, az említett tanintézet igazgatóhelyettese és magyartanára, továbbá Bondár Erika técsői magán közjegyző, Takács Mária, a Bustyaházai Szent Erzsébet Óvoda vezetője, Szedlák Gyula Aknaszlatináról, és még Pilipec Szerhij és Vitalij Prisztavszkij.
Úgy tudjuk, Técső városában is van közös magyar lista az UMDP nevével képviselve.

A rahói járásban a KMKSZ-UMP jegyeztetett be jelöltlistát mindössze két fővel. Vezetője Grigorik Márta Tiszabogdányból. Rajta kívül még a rahói illetőségű Gricák Rosztiszlav szerepel azon. A KMKSZ rahói városi listáján hárman vannak: Vizna Veronika, Sztegnej Jaroszlav és Sisvák Miklós.

Nemes István