Tovább drágul majd az élelmiszer



A következő félévben élelmiszer árrobbanást jósol az Agrárgazdasági Kutató Intézet.
„A vágómarha termelői ára 69,1 százalékkal emelkedhet az augusztusi árakhoz képest. A sertéshúsok fogyasztói árában 37,3 emelkedéssel számolnak a kutatók. A szárnyasok fogyasztói árának emelkedését pedig 38,1 százalék körül valószínűsítik a következő hat hónapban. A tej fogyasztói árának emelkedését 21,4 százalék körülire teszik az elemzők. A tojás 60,4 százalékkal drágulhat” – olvasható az intézet közleményében.
Az intézet kutatói arra számítanak, hogy drágul majd a legtöbb zöldség és gyümölcs ára is.

sporolas_elelmiszer_vasarlas

A Kírm-félsziget elcsatolása miatt a szőlő ára a másfélszeresére nőhet, a burgonya és cukorrépa 40 százalékkal lesz drágább. A várakozások szerint a szabadföldi szezonális termékek 34,3 százalékkal, a primőrök ára pedig 21,6 százalékkal lesz magasabb. A napraforgóolaj 62 százalékkal lesz több. A legnagyobb mértékben akár 2,1-2,5 szeresére is emelkedhet a rizs és a hajdina ára.