8 százalék felett a megyei magyar lista



A Kárpátalján meghatározó politikai súllyal rendelkező Jedinij Centr (JC) nyilvánosságra hozta a nem hivatalos eredményeket a megyei tanácsi választásokra vonatkozólag.
Miután a Központi Választási Bizottság (CVK) hivatalos honlapján hétfő délig semmilyen részeredmények nem jelentek még meg, egyelőre kénytelenek vagyunk a JC felmérésére hagyatkozni, ami magyar sikert jósol!
Viktor Baloga pártelnök tanácsadója, Olena Jahno közlése szerint a KMKSZ-Ukrajnai Magyar Párt megyei listája 8,6 százalékot szerzett, azaz biztosan tagja lesz a megyei közgyűlésnek. Rajta kívül még öt párt ugrotta meg az 5 százalékos határértéket, ráadásul kettő közülük gyengébben szerepelt, mint a magyar erők. A Batykivscsina neve mellett 8,25 százalék, az Ellenzéki Blokknál 5,04 százalék szerepel.
A legjobb eredményt e forrás szerint a JC érte el (21,4 százalék), azaz továbbra is nekik lehet a legnagyobb frakciójuk a megyei közgyűlésben. A Porosenko- és Klicsko-féle Szolidaritás 16,9 százalékot, a kárpátaljai választások egyik nagy nyertese, a Vidrodzsennya 12,1 százalékot kapott.