Megújult az Ungvár – Felsőnémeti határátkelő



Október 26-án ünnepélyes keretek között adták át a megújult az ukrán-szlovák határátkelő Ungvár mellett.

hatar_Szlovak_ukran_ungvar

A határátkelő felújítását az Európai Unió és a szlovák kormány finanszírozta, és összesen 1 800 000 euróba került. A felújítási munkák 5 hónapot vettek igénybe.  A Szlovákiába vezető útsávok háromról négyre nőttek, a kivezetők pedig kettőről háromra. Egyben kerékpár és gyalogosút is készült, de mivel erről nincs megfelelő kormányok közötti megállapodás ezt egyelőre még nem fogják használni. A felújítási projekt keretein belül térfigyelő kamerákat helyeztek el és felújították az 50 évvel ezelőtt épült hivatali épületeket is.