A második fordulóban dől el, Klicsko marad-e a kijevi főpolgármester



Vitalij Klicsko jelenlegi főpolgármester és Boriszlav Bereza, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) volt szóvivője jutott be a kijevi főpolgármester-választás második fordulójába – jelentették be pénteken a kijevi választási bizottság ülésén, miután megkapták az utolsó kerületből is a jegyzőkönyvet a szavazatszámlálásról.

A voksok száz százalékának feldolgozása után a nem hivatalos végeredmény szerint az államfő mögött álló, Petro Porosenko Blokkja tömörülés által indított Klicsko kapta a legtöbb szavazatot, 353,3 ezret. A második helyen végzett Berezára – aki az általa nemrég, az október 25-i helyhatósági választásokra alapított Határozott Polgárok Pártja színeiben indult – 77,03 ezren szavaztak. A kijevi főpolgármester-választáson összesen 870,86 ezer érvényes voksot adtak le a választók.
Mivel Klicsko a szavazatoknak nem szerezte meg a többségét, csak a mintegy 40 százalékát, így a helyhatósági választásokról szóló jogszabály értelmében második fordulót kell rendezni Kijevben legkésőbb november 15-én, amelyen a két első helyen befutó jelölt méri össze ismét erejét.

Boriszlav Bereza 1974-ben született Kijevben. 2014 februárjától tavaly decemberig a Jobboldali Szektor információs részlegét vezette, a posztról túl sok elfoglaltsága miatt mondott le, miután egyeztetett erről a PSZ vezetőjével, Dmitro Jarossal. Jelenleg független parlamenti képviselő, tagja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe delegált ukrán küldöttségnek.

A kijevi főpolgármester-választáson 29 jelölt indult. Klicsko nagy előnnyel nyerte az első fordulót, a következő négy helyen azonban nagyon szoros eredmények születtek: harmadik lett Olekszandr Omelcsenko – aki 1999-2006 között töltötte be a főpolgármesteri tisztet – alig több mint háromezer szavazattal lemaradva Bereza mögött. A negyedik helyen végzett Volodimir Bondarenko, a Julija Timosenko vezette Haza párt jelöltje 68,45 ezer szavazattal, az ötödiken pedig a lembergi polgármester Önsegély (Szamopomics) pártja által indított Szerhij Huszovszkij 67,2 ezer vokssal.

mti