30 milliárdot zároltak a volt ukrán elnök fiának bankjánál



Több mint 113 millió dollárt, azaz több mint 30 milliárd forint értékű tőkét zárolt az ukrán belügyminisztérium a Viktor Janukovics volt ukrán elnök fiának tulajdonában lévő Összukrajnai Fejlesztési Bankban vezetett számlákon.

“A belügyminisztérium nyomozást folytat az Olekszandr Janukovics tulajdonában lévő VBR bank vezetői ellen indított bűnvádi eljárás keretében” – áll a közleményben. A tárca vizsgálati főosztályának nyomozói házkutatást tartottak a bankban, és 2,6 milliárd hrivnyát zároltak különböző fizikai és jogi személyek betéti számláin, közöttük 12 millió hrivnyát (522 ezer dollárt), Olekszandr Janukovics számláján.Az ügyészség azzal vádolja a bank vezetőit, hogy 2012 és 2014 között jogellenesen nyújtottak hiteleket magas kamatra állami cégeknek, az így realizált nyereséget pedig a bank munkatársainak és tulajdonosának a betéti számláin helyezték el.

Olekszandr Janukovics október 13-án az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, azzal vádolva az ukrán államot, hogy sorozatosan megsértik a jogait. A kereset alapja az Ukrán Nemzeti Bank tavaly novemberi határozata volt, amellyel fizetésképtelennek nyilvánította a VBR-t, így a bank ideiglenes irányítás alá került. A döntés következtében Olekszandr Janukovics elvesztette jogát a bank részvényeinek 100 százalékára, a bankot pedig harmadik jogi személynek, az Ekoszipan cégnek adták el. Janukovics azzal indokolta a keresetet, hogy nem tudta megvédeni törvényes jogait “az ukrán hatóságok ellenőrzése alatt lévő bíróságokon, amelyek politikai megrendelésre járnak el a hatalom ellenlábasaival szemben”.

mti