November ötödikén kezdődik a nehézfegyverek visszavonásának utolsó szakasza



A 100 mm kalibernél kisebb nehézfegyverek visszavonásának utolsó fázisa november ötödikén kezdődik – közli a TASZSZ a DAN-ra hivatkozva.

„A tervek szerint november ötödikén belekezdünk az aknavetők visszavonásába. Ezt a folyamatot valószínűleg november hatodikán fejezzük be” – nyilatkozta a donyecki Védelmi Minisztérium képviselője. A minszki egyezmények szerint előbb a páncélosokat, utána a tüzérséget, majd a folyamat végén az aknavetőket vonják vissza.

A tervek szerint a teljes folyamat november tizedikén ér véget.

Közben az LNR jelentése szerint a frontvonalról visszavont nehézfegyverei a minszki egyezmények szerint a megőrzési helyükön vannak – közölte a RIA Novosztyi Igor Plotnickijre, az LNR vezetőjére hivatkozva. „Felkerestük azokat a megőrzési helyeket, ahol a minszki egyezmény szerinti fegyverek vannak. A nehézfegyverek visszavonásra kerültek és mi betartjuk a minszki megállapodást” – mondta Plotnickij. Szavai szerint az EBESZ megfigyelőinek nem voltak panaszaik a luganszkiakra. „Egyelőre nincs panasz. Nincs mit rejtegetnünk. Nyíltan dolgozunk” – mondta a luganszkiak vezetője. Szavai szerint teljes hozzáférést biztosítanak a megfigyelőknek. „Idejönnek, ellenőriznek, összehasonlítják a járműveink azonosító számát” – mondta Plotnickij.