Drámai a humanitárius helyzet Kelet-Ukrajnában



Az Európa Tanács szerint drámai a humanitárius helyzet Kelet-Ukrajnában, mivel legalább ötmillió ember szenved szükséget a fegyveres konfliktus miatt – hívta fel a figyelmet kedden Strasbourgban ismertetett jelentésében Nils Muiznieks, az ET emberi jogi biztosa.

A 2014 áprilisában kitört ukrajnai fegyveres konfliktusnak eddig legalább 8 ezer halálos áldozata és 17 800 sebesültje volt – írta jelentésében Muiznieks. Másfél évvel a harcok kitörése óta közintézmények egész sora – beleértve vízműveket, klinikákat, iskolákat vagy óvodákat – súlyosan megrongálódott. Csak Kramatorszkban 30 iskolát és 20 óvodát ért találat.

Szeptembertől fegyverszünet lépett életbe, a nehézfegyvereket pedig visszavonták a frontvonalakról, aminek kapcsán Muiznieks a feleket békés megoldás keresésére szólította fel.

Az emberi jogi biztos a 47 tagú Európa Tanács olyan problémás területein vizsgálja a helyzetet, ahol erőszakra került sor, vagy emberi jogokat sértettek meg. A vizsgálatot követően javaslatokat tesz a kormányoknak a helyzet javítására.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) becslései szerint Kelet-Ukrajnában 1,3 millió ember alig vagy egyáltalán nem fér hozzá tiszta ivóvízhez. A vízszivattyú-rendszerek nem működnek, mivel az ágyúzás tönkretette az elektromos hálózatot. Ugyancsak gyakori, hogy fegyveres csoportok, taposóaknák vagy erősen megrongálódott utak teszik lehetetlenné, vagy nehezítik meg az emberek számára, hogy ivóvízhez jussanak.

Drámai a helyzet a kórházakban is, ahol a szív- és érrendszeri és egyéb betegségekkel küzdő emberek gyógyszerei hiányoznak. Egyes források szerint a cukorbetegségben meghaltak száma meghaladja a 400 főt.

mti