Bonyolítják az autósok életét



Az új rend értelmében megint lesz műszaki vizsga, de nem úgy, mint eddig. Erről Andrij Pivovarszkij infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter nyilatkozott.

„Nem úgy hozzuk vissza a műszaki vizsgát, mint ahogy az korábban létezett. Fel lesz osztva teherszállításra, személyszállítási utasforgalomra és személygépkocsi forgalomra. Az első kettő kategóriával kapcsolatban, az Európai Unióban sokkal szigorúbbak a biztonsági előírások. Ha a közlekedési jármű új és frissen gurult ki a gyárból, akkor öt évig használható, de ezután rendszeres ellenőrzésekre van szükség. Ezeket a szervizállomásokon is el lehet végezni. Behajtottunk a szervizállomásra, elvégeztük az ellenőrzést és már mehetünk is tovább. Nincs szükség a DAI-ra és a regisztrációs sztályra (MREV – a szerk.)” – mondta Pivovarszkij.

„Ha egyszer már megvizsgáltak, akkor már senki sem fog ellenőrizni. Lehet, hogy évente egyszer fognak ellenőrizni, de az is lehet, hogy még csak meg sem állítanak. Amikor a jármű öt évnél idősebb, akkor kötelezőek lesznek a műszaki ellenőrzések, de megint csak a szervizállomásokon. A jármű vezetője saját maga választhatja ki, hogy melyik állomáson ellenőrzi le az autóját. Mintha visszatérne a műszaki ellenőrzés, de ez mégsem a DAI hatáskörében lesz” – mondta a miniszter.