Moszkal harmadszor is odébb áll



Érdekes találgatásokba bocsátkozott Hennagyij Moszkal várható távozása kapcsán az egyik regionális ukrán nyelvű hírportál.

moszkal_Balhe_ungva1

Öt pontba szedték, hogy szerintük miért hagyja el harmadszor is vidékünket a bukovinai származású politikus. Moszkal a kilencvenes években rendőrkapitányként, majd a kétezres évek elején megyevezetőként tevékenykedett Kárpátalján. Mostani kinevezését idén júliusban kapta meg az elnöktől azzal a céllal, hogy a brutális munkácsi bandaháború után tegyen rendet itt.

Az egyik feltételezés szerint azért lett elege a kárpátaljai misszióból, mert belső konfliktusa támadt az elnökpárti Szolidaritás itteni vezetőjével, Valerij Packannal. Ultimátumot is megfogalmazott, vagy ő, vagy a babérjaira törő Packan megy. Ezek szerint ő…

A másik verzió az elbukott választások. Ugyan összességében nem mondható kudarcnak a Szolidaritás megyei szereplése, de ha azt nézzük, hogy a megyei tanácsi választásokon a nagy rivális Jedinij Centr (JC) fölényesen győzött, Ungváron csúnyán elbukták a polgármester-választást, Munkácson be sem jutottak a városi önkormányzatba, akkor már árnyaltabb a kép, s inkább leszereplésnek titulálható Moszkalék október 25-i teljesítménye.

Harmadik forgatókönyvként az is lehet, hogy valami új, zsíros állást kap az alakulgató polícia kötelékében. Felmerült, hogy ő lehet az új kijevi rendőrség vezetője, de azóta már betöltötték ezt a posztot. Ám másutt még bőven akad számára hely, akár visszatérhet Luganszkba is, mert utódja nem igazán tudja ellátni a rá bízott feladatokat.

Negyedik okként szóba jöhet, hogy ő sem birkózott meg azzal amiért ide küldték. Feladata lett volna a Baloga família befolyásának csökkentése, az illegális kereskedelem visszaszorítása, a csempészet felszámolása, a fakitermelés korlátozása. Részeredményeket ugyan elért, ám globálisan egyiket sem oldotta meg.

És végül az ötödik ok a legegyszerűbb: elege lett az egészből. Rájött, hogy a békés Kárpátalján nehezebb dolga van, mint a háborús keleti végeken.