Kommunista szimpatizánsok emlékeztek Moszkvában az októberi forradalomra



Mintegy tízezren vonultak utcára Moszkvában szombaton az orosz kommunista párt felhívására, hogy megemlékezzenek az 1917-es, Lenint és a bolsevikokat hatalomra juttató forradalom 98. évfordulóján.

A felvonulás a Puskin térről indult és a Tyeatralnaja (Színház-)téren, Karl Marx mellszobránál végződött. A felvonulók közül többen Lenin portréjával díszített vörös zászlókat lengettek, míg a rendezvény vezérszónoka, Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt elnöke a “győztes” munkásságot éltette beszédében – számolt be az AFP francia hírügynökség riportere.

Nem sokkal korábban a moszkvai Vörös téren katonai parádét tartottak az 1941. november 7-i díszszemle emlékére, amikor is a katonák a moszkvai parádéról egyenesen az akkor az orosz fővárostól mindössze néhány tucat kilométerre lévő frontra mentek.

A díszszemlén hatezer ember, köztük lovasság, gyalogság és veteránok, valamint ötven korabeli páncélos jármű vett részt. A rendezvényen beszédet mondott Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester is. Az 1941-es katonai parádé évfordulóján 2003 óta minden évben tartanak díszszemlét Moszkvában.

mti