Újraszámolják a szavazatokat Ungváron



A Kárpátaljai Körzeti Adminisztratív Bíróság döntése értelmében, Ungváron újraszámolják a helyi képviselőtestületre leadott szavazatokat.

vaéasztas_2015

Egyidejűleg több párt is bírósághoz fordult, feljelentést tett és kifogással élt a Központi Választási Bizottság (CVK) által közzétette végeredménnyel kapcsolatban.
Az újraszámolást a bíróság azzal indokolta, hogy a CVK által közzétett eredmények nem egyeznek azokkal, amelyeket a szavazókörzetekben számoltak össze. Emiatt már napok óta folyt a politikai huzavona a pártok valamint a helyi választási bizottság tagjai között.
A szavazatok újraszámolása mellett a bíróság választási csalás gyanúja miatt nyomozásra, illetve büntetőeljárás kezdeményezésére utasította az ügyészséget.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, folyamatosan ellentmondásos hírek jelentek meg az Ungvári Városi Tanács új összetételét illetően. Magyar szempontból, ami a legfontosabb, hogy a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt is bejutott, noha sokáig kétséges volt a magyar lista sorsa.