Merkel ellen tüntettek Berlinben



Ötezren tüntettek szombaton Berlinben az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali populista párt felhívására Angela Merkel kancellár menekültpolitikája ellen.

A tüntetők azt skandálták, hogy Merkelnek mennie kell, transzparenseiken pedig egyebek mellett az volt olvasható, hogy “Mentsük meg Németországot, állítsuk meg Merkelt” és “Nekem (Németország) már épp elég sokszínű” – írja az MTI.

Az AfD szombatra országszerte “A menekültjog határokat kíván – piros lapot Merkelnek” mottóval hívta tüntetni híveit. A fővárosban a rendőrség becslései szerint mintegy 5 ezer tüntető és 800 ellentüntető jelent meg, a helyszínt 1100 rendőr biztosította. A berlini városházánál Beatrix von Storch európai parlamenti képviselő és Alexander Gauland, a párt egyik alelnöke Merkel leváltására szólítottak fel. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nem a menekültek, hanem a kormány ellen tüntetnek. Gauland szerint a helyzet a nagy népvándorlás korára emlékeztet, “amikor a Nyugat-római Birodalmat lerohanták a barbárok”. Egyúttal pedig azt hangoztatta, hogy az AfD egy polgári párt.

A hatóság baloldali ellentüntetők egy csoportjával szemben gumibotot és könnygázt vetett be, miután azok megpróbálták feltartóztatni a demonstrálók útját. Az incidensben egy rendőr könnyebben megsérült. Ettől függetlenül a rendőrség arról számolt be, hogy nem történt számottevő rendbontás. Az ellentüntetők egyebek mellett azt kiabálták az AfD híveinek, hogy “Nácik haza!” és “Rasszista banda!” A dpa német hírügynökség beszámolója szerint a tüntetők közül nagyjából húszról egyértelműen felismerhető volt, hogy neonácik.

mti