Oroszország a különleges erőinek bevetésén gondolkodik Sziriában



Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke úgy határozott, hogy egy korlátozott számú különleges rendeltetésű katonai kontingenst küld Szíriába – írja Novorosszia hírügynöksége. Az NBC televíziós csatorna információi szerint Washington teljes körű szárazföldi hadműveletre készül. Ha ez megvalósul, akkor Oroszországnak meg kell változtatnia az elsődleges terveit és nemcsak a légi erejét kellesz bevetni, hanem a szárazföldi egységeit is. Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője azt ajánlotta, hogy vessék be a köztársaság területén felkészített különleges erőket.

Az amerikai forrás szerint 50 és 100 közötti különleges rendeltetésű katonát küldhetnek Szíria északi részére, ahol a szír ellenzékiek tevékenységét koordinálnák. Az amerikai katonák támogatására a törökországi Incirlik légi támaszponton állomásozó amerikai vadászgépeket is bevethetnék. Ezeket az eseményeket tekintve Obama megtagadta az elnök választások előtti ígéreteit, miszerint kizárja az amerikai katonák szárazföldi bevetését ebben a régióban. Obamát a körülmények késztették erre. Ennek az egyike Oroszország sikeres katonai hadművelete az Iszlám Állam ellen. Az első bombázások következtetését levonva az eredmények sokkolták az egész világot, hisz kiderült, hogy az Egyesült Államok csak imitálták a terrorizmus elleni harcot, az pedig töréspontot jelent, hogy a szíriai kormányerők ellentámadásba indultak. Oroszország beavatkozása sokkal eredményesebb volt, mint az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció, amely 65 országból áll. Mindez nyugtalanságot okoz az amerikai politikai körökben. John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere a bécsi találkozó ideje alatt jelentette be, hogy amerikai egységeket küldenek Szíriába. John McCain, republikánus szenátor szerint azonban nem 50, hanem egy teljes hadi egységet kellene Szíriába küldeni, hogy a porral tegyék egyenlővé Amerika ellenségeit.

Az is lehetséges, hogy az amerikai beavatkozásra a kurd felkelő hadsereg sikerei adnak okot. A kurdok előhadai Rakka várostól 45 kilométerre vannak, amelyet a terroristák az Iszlám Állam fővárosának neveztek ki. Bár a harci cselekmények vége még messze van, de a terroristák fővárosának bevétele egy fontos szimbolikus lépésnek minősülhet, mint ahogy Berlin bevétele második világháború alatt 1945-ben, amikor Jegorov és Kantaria a Reichstag tetejére kitűzte a szovjet lobogót. Ezután 70 éven át senki sem vitatta, hogy kinek sikerült legyőzni a fasizmust és ezért osztották fel a világot éppen Jaltán. Még ha kisebb arányban, de most is erről lehet szó. Az az ország lesz a győztes, amelynek sikerül elfoglalni az Iszlám Állam fővárosát, és ez az ország menti meg a világot ezektől ez embertelen terroristáktól. Például a Pentagon vezetője, Ashton Carter egyenesen bejelentette, hogy az amerikai hadsereg hadműveletei Rakka környékére és az iraki Anbar tartomány központjára, Ramadi városra fognak koncentrálódni.

Lehetséges, hogy ez az 50-fős egység csak egy amerikai előhad és ezután újabbak érkezhetnek. Ami Irakot illeti, ide még 2014 nyarán telepítették az Egyesült Államok különleges egységeit. „A Pentagon szavai szerint 3500 katonát bíztak meg a helyi katonai erők felkészítésére. Ez a kicsi és szirogúan titkos katonai kontingens észak iraki jelenléte annak a jele, hogy az Egyesült Államok sokkal aktívabban vesz részt az Iszlám Állam elleni harcban” – írja a Bloomberg View. Az Egyesült Államok azért növelheti a katonai jelenlétét, hogy kiragadja az oroszok kezéből a győzelmi babérokat.

Oroszországnak van egy olyan katonai egysége, amely kiválóan alkalmas lenne a harci bevetésre ebben a régióban. Erről Danil Martinov, a csecsen elnök vezetőjének segédje nyilatkozott. Ő volt az, aki irányította a csecsen különleges egység felkészítését, amelyet Ramzan Kadirov, szeptember 30-án személyesen is leellenőrzött. Szavai szerint ennek a katonai egységnek minden egyes felszereltsége, tapasztalata és tudása megvan, hogy a közel-keleten is ellássák a kötelességüket. „Első számú harckészültségben vagyunk. Készek vagyunk a bevetésre. Több tízezer önkéntesünk van. Az Iszlám Állam önkénteseket verbuvál a testvéreink között és merényletekre készül a népünk ellen, hogy destabilizálják a helyzetet Oroszországban. Minél hamarabb végzünk velük, annál könnyebb lesz élnie a világnak” – nyilatkozta Ramzan Kadirov.

Putyin elnök a kezdetektől fogva kizárta az orosz szárazföldi egységek bevetését. A tervek szerint egy nemzetközi koalíciót kellett volna létrehozni, ahol ott vannak a szíriai kormány, és a szír ellenzék képviselői is, de mindeddig nem sikerült közös együttműködésre sarkallni az ellenzékieket. Az Egyesült Államok szárazföldi egységeink bevetése azonban megváltoztathat mindent, és arra késztetheti Oroszországot, hogy megváltoztassa az álláspontját. Lehetséges, hogy a csecsenföldi különleges erők bevetése lenne az egyik legjobb megoldás, amely minimális kockázatot jelentene.