Olyan helyen voltak orosz katonák Szíriában, ahol nem szabadna



A közösségi médiában közölt képeik buktatták le őket – állítják orosz bloggerek. Fotók alapján három jelenlegi vagy volt orosz katonát határoztak meg, mint akik Szíriában – Hama, Aleppo és Homs közelében – vannak, mondták orosz bloggerek vasárnap, ami arra utal, hogy nem csak légicsapásokat indít Oroszország – írta a Reuters-re hivatkozva a vs.hu.

A VS.hu szerint vasárnap a Conflict Intelligence Team (CIT), egy orosz oknyomozó bloggerekből álló csoport azt közölte, hogy három volt vagy jelenlegi katona közösségi médiában közölt képeiről derítették ki, hogy Szíriában készítették őket. Mint mondták, noha még mindig nincsen vitathatatlan bizonyítékuk arról, hogy orosz katonák is részt vesznek a szárazföldi harcokban, úgy vélik, hogy a képek mégis ellentmondanak a hivatalos orosz közléseknek.

Az orosz harci repülőgépek bázisa Nyugat-Szíriában, Latakiában van, messze a fényképek elkészítésének helyszínétől. Az oroszok hivatalosan még nem reagáltak a CIT kijelentéseire.

A CIT azt állítja két katona adatlapján az is látható, hogy az orosz hadseregben szolgáltak, egyes képeken fegyverzettel a kezükben pózolnak. A Reuters meg is kereste őket, egyikőjük azt írta, hogy a besorozásakor készült a kép, és tagadta, hogy Szíriában bevetették volna mint katona. Arra viszont nem válaszolt, hogy a képnél miért volt az látható, hogy Hamában készítették.

Egy harmadik katona vasárnapra letörölte Instagram-oldaláról a CIT által felemlegetett képeket.

A CIT bloggerei többször írtak Ukrajnában meghalt orosz katonákról, és ők voltak az elsők, akik a Szíriában meghalt orosz katona esetéről beszámoltak.

Beyond the airstrikes: Russia’s activities on the ground in Syria https://citeam.org/russia-s-activities-on-the-ground-in-syria

Szerző: Conflict Intelligence Team2015. november 8.