Sorozás: a Técsői járásban akadozik a behívás



A Técsői járásban a sorköteles fiatalok igyekeznek kibújni a sorozás alól. A Técsősi Járási Hadkiegészítő Parancsnokság jelentése szerint a november 1-30. között zajló őszi katonai behívás során 27 újoncot kell besorozniuk, ám a kitűzött terv teljesítése igen rosszul halad – tájékoztatott a técsői járási közigazgatás sajtószolgálata.

„A polgármesterek és a helyi önkormányzatok katonai nyilvántartói felelnek a behívók kézbesítéséért valamint azért, hogy a sorkötelesek a megadott időben megjelenjenek a katonai orvosi alkalmassági vizsgálaton. Viszont nem minden hivatalnok végzi becsülettel a kötelességét” – fogalmazott Jurij Kljusnyik, a járási hadkiegészítő parancsnokság helyettes parancsnoka egy a témában tartott tanácskozáson a técsői járási közigazgatás nagytermében.
A parancsnok beszámolójában elmondta, eddig csak hét település: Bedőháza, Vajnág, Dombó, Alsókálinfalva, Nyéresháza, Kökényes és Aknaszlatina lakói között akadtak olyan fiatalok, akik hajlandóak voltak bevonulni. Más falvakból eddig senki nem jelentkezett sorkatonai szolgálatra.

A tanácskozás során úgy döntöttek, hogy a helyzetet javítandó a járásban intenzívebbé teszik a felvilágosító munkát. Többek között rámutatnak arra, hogy egyetlen sorkatonát sem vezényelnek a kelet-ukrajnai terrorellenes hadműveletek (ATO) zónájába, valamint, hogy kéthavi minimálbérnek megfelelő anyagi támogatásban részesülnek a sorkatonák.