El kell tüntetni a kommunista utcaneveket



November 21-ig biztosít lehetőséget a dekommunizációról szóló törvény azon ukrajnai városoknak és településeknek a névcserére, ahol a közterületek még a régi szovjet kommunista múlt valamilyen megnevezését viselik.

A Yandex speciális térképei szerint Kárpátalján 80 olyan utca, köz, sugárút vagy köztér van, amiket át kell nevezni a szóban forgó törvény miatt. Vidékünkön a legnépszerűbb a Zsovtnyeva (Októberi), a Persotravnyeva (Május elsejei) és a Proletarszka (Proletár) megnevezések. Összesen 15 ilyen van még mindig. Amennyiben összeadjuk a kifogásolt 80 utcát és teret, 76 kilométer hosszúságú útszakaszt kapnánk. Ez nem olyan sok Ukrajna más régióihoz képest, például a fővárosban és Kijev megyében ez a képzeletbeli hossz 2200 kilométeres. Ott eleve kétezer közterületet kell átnevezniük az érintett önkormányzatoknak.

Amennyiben ez november 21-ig meg is történik, az nem azt jelenti, hogy azonnal kicserélik az utcanév-táblákat. Arra még sokat kell várni, hiszen a költségvetések erre nem irányoznak elő önálló fejezeteket.

Ukrajnában egész városokat és településeket is érint ez a törvény. Például Kirovográdot vagy Dnyipropetrovszkot is át kellene nevezni.