Megerősítik a magyarországi biztonsági intézkedéseket



Megerősített magyarországi biztonsági intézkedésekről döntött a nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja a párizsi terrortámadás miatt összehívott szombat reggeli ülésen, amelyen az ország biztonságáért felelős szervezetek vezetői mellett részt vett Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter is.

A döntésekről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója számolt be a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: Magyarország védelmét meg kell erősíteni, ahogyan azt az Európai Unió más országaiban is teszik. Tájékoztatása szerint az úgynevezett B szintű terrorfenyegetettség – amelyet a korábbi belgiumi merénylet után már életbe léptettek – emelt szintű rendszerét vezetik be.

A megerősített biztonsági intézkedések lényegi eleme a rendőri jelenlét jelentős növelése közterületeken és kiemelt létesítményeknél – például a repülőtéren és a paksi erőműnél – egyaránt.

Szigorítják a határok ellenőrzését és a büntetés-végrehajtási intézményekben a felügyeletet – közölte a főtanácsadó. Bakondi György azt is mondta, továbbra sincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországot konkrét terrorfenyegetettség érné.

A belbiztonsági főtanácsadó egyúttal arról is tájékoztatott, hogy zajlik egy jogi munka, amely napirenden lesz már a szerdai kormányülésen. Ennek alapján a terrorfenyegetettségekkel kapcsolatos intézkedések új rendszerét vezetnék be. Kovács Zoltán kormányszóvivő emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már az éjszaka részvétet nyilvánított a párizsi merényletek áldozatai miatt. Egyúttal felháborodásukat fejezték ki, hogy ilyen támadást intéztek a francia nemzet és az egész európai kultúra ellen. Bakondi György kérdésre azt mondta, továbbra sincs információ magyar áldozatról.

mti