Kilőtték a dzsihadisták líbiai vezetőjét



Amerikai légicsapásban nagy valószínűség szerint megölték a Iszlám Állam terrorszervezet líbiai ágának vezetőjét, Abu Nabílt – jelentette be szombaton Peter Cook, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A csapást a dzsihadista szervezet egy parancsnoki központja ellen intézték Derna kikötővárosban.

obama

A támadásban az első amerikai értesülések szerint több más dzsihadistát is megöltek, de az akció kiértékelése még tart – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a légicsapást röviddel a péntek esti párizsi terrorcselekmények után hajtották végre, de már jóval azok előtt kitervelték.

A hat helyszínen összehangolt párizsi támadássorozat elkövetését az Iszlám Állam magára vállalta, de a helyszíni vizsgálatok még nem erősítették meg, hogy ténylegesen ez a szervezet áll mögötte.

Abu Nabíl iraki állampolgár volt, de régóta Líbiában tartózkodott az Iszlám Állam tagjaként.

mti