Bohdan Andrijiv lesz Ungvár új polgármestere



Az előzetes, még nem hivatalos eredmények szerint a galíciai származású Bohdan Andrijiv lesz Ungvár új polgármestere.

andrijiv_bogdan

A 46 éves üzletember kétszer annyi szavazatot kapott, mint ellenfele, Szerhij Ratusnyak. A polgármester-választás második fordulója nagyon alacsony részvétel mellett zajlott, a közel 96 ezer szavazásra jogosult polgárból csupán 35 ezer ment el voksolni, ami 38 százalék körüli részvételt takar. Meglepően kevesen szavaztak például a diákszállókban, ahol még a 20 százalékot sem érte el a részvétel. A kórházakban viszont a betegek körében majdnem maximális volt a részvétel.

Andrijivre kicsivel több, mint 20 ezer szavazat érkezett, kihívójára tízezer. Meglehetősen sok, 3600-nál is több szavazat érvénytelen volt. Bohdan Andrijiv a Vidrodzsennya színeiben lett polgármester, s az Ungvári Városi Tanácsban az övék lesz a legnagyobb frakció is.