Irak egy nappal a párizsi támadások előtt figyelmeztette a szövetségeseket



Iraki titkosszolgálati tisztviselők egy nappal a 129 halálos áldozattal járó párizsi támadások előtt küszöbönálló merényletekre figyelmeztették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen az Egyesült Államok vezetésével harcoló szövetségeseket – tudta meg az AP amerikai hírügynökség.

Az iraki titkosszolgálat sürgős üzenetében azt írta, Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezére parancsot adott arra, hogy embereik az elkövetkező napokban indítsanak pokolgépes és más jellegű támadásokat a szövetségesek ellen Irakban és Szíriában, továbbá Irán és Oroszország ellen is.

Az irakiak nem szolgáltattak pontos részleteket arról, hogy mikor és hol lesznek ezek a támadások. Egy magas rangú francia biztonsági tisztviselő azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy a francia titkosszolgálat rendszeresen, naponta kap ehhez hasonló üzeneteket.

Az amerikai titkosszolgálat egy tisztje – az iraki figyelmeztetést nem kommentálva – kijelentette, nem volt tudomásuk a nyugati kormányoknak címzett olyan fenyegetésről, amely elég konkrét lett volna ahhoz, hogy elejét vegyék a párizsi támadásoknak.

Amerikai, francia és más nyugati kormányok már hónapokkal ezelőtt aggodalommal beszéltek az Iszlám Állam által ihletett esetleges támadásokról, amelyeket Szíriában harci tapasztalatokat szerzett fegyveresek hajthatnának végre – mondta a tiszt, aki szerint az elmúlt hetekben a veszélyérzet egyre nőtt.

A szövetségeseknek küldött bagdadi üzenet másolatát megszerezte az AP, és hat magas rangú iraki titkosszolgálati tisztviselő megerősítette a benne szereplő információkat. Közülük négyen azt mondták, hogy figyelmeztették Franciaországot is a lehetséges támadásra. Két tisztviselő azt mondta, hogy Franciaországot előzetesen tájékoztatták olyan részletekről is, amelyeket még nem hoztak nyilvánosságra.

“Az Iszlám Állam terrorszervezet sorain belül lévő közvetlen forrásainktól kaptunk értesülést arról, hogy a szervezet minden tagját irányító Abu Bakr al-Bagdadi parancsot adott egy nemzetközi támadásra minden szövetséges állam ellen, továbbá Irán és Oroszország ellen. Ezt az elkövetkező napokban kellett végrehajtani robbantásokkal, gyilkosságokkal vagy túszejtéssel. Akkoriban nem volt értesülésünk a terrortámadások időpontjáról és helyszínéről” – tartalmazta az iraki üzenet.

Az iraki tisztviselők által idézett más figyelmeztetésekből kiderült, hogy a párizsi támadásokat a szíriai Rakkában, az Iszlám Állam tényleges fővárosában tervezték meg. Itt képezték ki a támadókat erre a műveletre azzal a szándékkal, hogy Franciaországba küldjék őket. A kiképzést követően Franciaországban a terroristákat segítő csoport, “alvó sejt” fogadta a fegyvereseket és segített végrehajtani a tervet. A műveletben 24 ember vett részt: 19-en közülük a támadások végrehajtói voltak, és öten a tervezésben, illetve a szükséges eszközök beszerzésében vettek részt.

mti