Moszkva: létre kell hozni egy terroristaellenes frontot



Moszkva felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy sürgősen hozzon határozatot egy széles körű terroristaellenes front megalakításáról – olvasható az orosz külügyminisztérium keddi közleményében.

Ebben Moszkva üdvözli, hogy partnerei egyre inkább megértik: a nemzetközi közösségnek együttes erőfeszítéseket kell tennie a világszintű terrorveszély elhárítására. “Ez kétségtelenül mindenki számára központi, elsőrendű figyelmet követelő feladat” – olvasható a közleményben, amely szerint mindenfajta kompromisszum és előfeltétel nélkül kell cselekedni e cél érdekében.

“Felhívjuk az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy sürgősen bocsássa szavazásra az Oroszország által szeptember 30-án előterjesztett határozati javaslatot, amely széles körű fasisztaellenes front megalakítását indítványozza a nemzetközi jogi normák és az ENSZ Alapokmányának a rendelkezései alapján” – áll az orosz külügyminisztérium közleményében.

A tárca ezen a napon egy másik közleményében értesítette Oroszország “összes külföldi partnerét”, hogy az illetékes orosz szervek hozzáláttak a Sínai-félszigeten október végén lezuhant orosz utasszállító katasztrófáját előidéző terrorakció tetteseinek a felkutatásához.

“Ez a munka mindaddig tart majd, amíg e bűncselekmény minden résztvevőjét nem sikerül azonosítani, kézre keríteni és felelősségre vonni, bárhol is tartózkodjanak” – olvasható a közleményben, amely azzal a kéréssel fordul az államokhoz, szervezetekhez, személyekhez, “minden baráthoz és partnerhez”, hogy nyújtsanak segítséget ebben a munkában a bűnösök megfelelő megbüntetése érdekében”.

mti