“Szakadozóban van az Iszlám Állam”



Belső gondokkal küzd, vezetői félelemben élnek, s szakadozóban van az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet – erről beszélt az amerikai The Daily Beast munkatársának Isztambulban a szervezetből kiugrott egyik terrorista.

Az Abu Khaled álnéven szerepeltetett terrorista hosszasan beszél az Iszlám Állam belső ügyeiről; legalábbis arról, amit ő megismerhetett. A többi között például arról, hogy a szervezet egyre jobban támaszkodik a külföldről érkező fanatikusokra, ám a vezetők tartanak is attól, hogy esetleg nem teljesen lojálisak.

A terrorszervezet vezetőit az is aggasztja, hogy a szervezet széttöredezhet, etnikai és nemzeti hovatartozástól függően bomolhat csoportokra.

A terrorista arról is beszél, hogy a külföldi militánsokat származási országuk szerint szervezik csapatokba, mert így könnyebb a kommunikáció velük, és könnyebben is ellenőrizhetőek. Legalábbis így volt ez mostanáig. Ezt a gyakorlatot ugyanis nemrégiben, az úgynevezett Líbiai Brigád feloszlatásakor megszüntették. A 750 tagot számláló, al-Battarként ismert Líbiai Brigádot ugyanis nem tartották eléggé lojálisnak az Iszlám Állam szervezetéhez. “A Líbiai Brigád tagjai az Iszlám Állam szerint lojálisabbak voltak az emírhez, mint magához a szervezethez” – állítja Abu Khaled. Az emír egyébként nem más, mint Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője.

A külföldi harcosok iránti bizalmatlanság okán az Iszlám Állam vezetői úgy döntöttek: vegyes csapatokat szerveznek, így az egyes csoportokban sokan nem tudnak egymással sem kommunikálni, ugyanis nem beszélnek arabul.

Az interjúban – amelynek csupán az első részét publikálta a The Daily Beast – Abu Khaledről csak annyi derül ki, hogy szíriai, nem fiatal fanatikus, hanem középkorú, tanult, több nyelven beszélő férfi, aki önként csatlakozott a terrorszervezethez. Ennek okáról azt mondja: Amerika miatt tette, az amerikai politika ugyanis szerinte Iránnal és Oroszországgal együtt hatalomban tartja az alavita kisebbséghez tartozó Bassár el-Aszad szír elnököt, s ő ez ellen akart küzdeni. “Ám egyfajta kalandvágy is volt ez” – teszi hozzá. Saját bevallása szerint miután rendes katonai kiképzést kapott az Iszlám Állam területén, ő képezte ki az újonnan érkező regrutákat.

Kiábrándultan hagyta ott a terrorszervezetet, ugyanakkor új terrorcsoportot alapított azoknak, akik szintén kiábrándultságuk miatt léptek ki az Iszlám Államból.

mti